Felnőtt önvédelem oktatás
Szeretnél önvédelmet tanulni?
A Mecsek Jujitsu Klub Felnőtt edzései ideális lehetőség számodra. Kis létszámú csoportjainkban minden tanulónkra kellő figyelmet tudunk fordítani. A felmerülő kérdéseidre, problémáidra azonnal tudunk válaszolni, és egyéni rávezető gyakorlatokkal segítünk megérteni az önvédelmi mozgásokat. Edzéseinken a Jujitsu nagy múltra visszatekintő japán gyökerű harcművészetével ismerkedhetsz meg. A Jujitsu eredendőn a szamurájok pusztakezes harcművészete volt, azonban ahogy arra neve is utal (Ju – lágy Jitsu – művészet, azaz a lágyság művészete) folyamatosan alkalmazkodik az adott helyzethez, illetve korhoz. Mára egy hatékony önvédelmi rendszerré fejlődött, és számos ország rendvédelmi és katonai közelharc kiképzésének szerves részét képezi.
Tartalom
Szereted a kihívásokat?
A Jujitsu akkor is remek választás, ha kihívásokat keresel. Kellő gyakorlással akár kezdő felnőttként is kipróbálhatod magad a Magyar Grappling Szövetség – amelynek a Mecsek Jujitsu Klub is tagja – versenyein. A tanult technikák, néhány biztonsági szabály mellett, remekül alkalmazhatóak ebben az igazán izgalmas küzdősport szabályrendszerben. Versenyek közben pontos visszajelzést kapsz arról is, hogy hol tart a fejlődésed. Azonban ha nem vonzanak a megmérettetések versenyzés nélkül is ugyanannyi figyelmet fordítunk a fejlődésre.
A tradicionális szamuráj fegyverek érdekelnek?
A japán kardvívás és a különböző tradicionális fegyverek szorosan kapcsolódnak a Jujitsuhoz, nálunk lehetőséged nyílik ennek az elsajátítására is tematikus Battodo – Jodo (kardvívás – botvívás) óráinkon, melyeket hetente egyszer rendezünk meg. Remek kiegészítés a Jujitsuhoz, de önálló edzésként is kipróbálhatod.
Nincs lehetőséged csoportos edzésre járni?
Erre megoldást kínálhat előre egyeztetett időpontban történő személyi edzésünk. 60 perces edzésünkön teljesen személyre szabottan ismerkedhetsz meg a Jujitsu technikáival. Ennek részleteiről érdeklődj elérhetőségeinken!
Mit tartalmaznak Jujitsu edzéseink?
- Eséstechnikák
- Ütések és rúgások
- Dobások és földrevitelek
- Izületfeszítések, karkulcsok
- Fojtások és egyéb kontroll technikák
- Védekezés fegyveres támadások ellen
- Fegyveres technikák
- Álló és földharc küzdelem
- Kesztyűs küzdelem
- Szituációs gyakorlatok
- Versenyzési lehetőség
Hogy épül fel nálunk egy edzés?
- Az edzés egy mobilizáló blokkal kezdődik, aktív nyújtásokkal és smr hengerrel készítjük elő a testünket az intenzívebb mozgásokra.
- Ezután sportágspecifikus bemelegítés következik eséstechnikákkal és erősítő gyakorlatokkal.
- A bemelegítés után az ütések, rúgások és kombinációk gyakorlása jön. Ez történhet pontütő kesztyűn, pajzson, boxzsákon vagy akár edzőtárson is.
- Az edzést technikai gyakorlással folytatjuk, ahol különböző helyzetekből sajátítjuk el a jujitsu dobás és kontroll technikáit, valamint a különböző önvédelmi szituációk begyakorlása is ebben a blokkban történik.
- A technikai részt követően küzdelmi játékokkal bemelegítünk. A megfelelő pulzusszám elérése után különböző típusú gyakorló küzdelmek következnek.
- Ezek egyaránt lehetnek összekapaszkodós vagy kesztyűs küzdelmek.
Az edzés végén a levezetés következik újfent aktív nyújtással, ennek célja a megfelelő ízületi mobilitás helyreállítása.
Milyen felszerelésekre lesz szükségem?
Egyesületünk jól felszerelt edzőteremmel rendelkezik, így a legtöbb alapfelszerelés megtalálható nálunk, ilyenek például a pontütő kesztyűk, pajzsok, lábszárvédők, fejvédők, testpajzsok, boxzsákok, gyakorló fegyverek. Ezen felül az első havidíjad mellé biztosítunk egy alap judo ruházatot, amit csak akkor kérünk vissza, ha 1 éven belül abbahagyod nálunk az edzést.. Ebből következően nem kell hatalmas befektetéseket tenned, hogy elkezd ezt a sportot. Amit ajánlunk, hogy mégis beszerezz az az egyéni védőfelszerelések: fogvédő, bandázs és mélyütésvédő.
Hogyan kapcsolódik edzésünk az egészséges életmódhoz?
Edzéseinket rendszeresen látogatva elkerülheted a mozgásszegény életmód számos egészségügyi következményét. A rendszeres edzések hatására fejlődik az állóképességed, növekszik az erőd. Mobilisabbá, hajlékonyabbá válsz, melyhez kifejezetten olyan aktív nyújtó gyakorlatokat, illetve smr hengeres feladatokat végzünk, amelyek segítenek ellensúlyozni a túl sok ülés okozta deréktáji és nyaki fájdalmakat, kötöttségeket.
Mi az a Jujitsu?
Korábban már definiáltuk a szó szerinti jelentését ‘lágy művészet’. A lágyat itt úgy kell értelmezni, mint a fűzfa lágyságát. Minden támadáshoz alkalmazkodik és annak megfelelően reagál. Így a jujitsura gyakran hivatkoznak állandó útkeresésként. Ahogy változik a világ, úgy alkalmazkodik hozzá a jujitsu. Ez azonban nem jelenti, hogy az alapjai és a jellemzői folyton változnak. A jujitsut egy olyan komplex képzési rendszerként kell elképzelni.Célja, hogy alapelveit és stratégiáit átadva a gyakorló olyan komplex tudást sajátítson el, mely után el tud mélyedni a harcművészet azon területein amik a saját képességeihez és mentalitásához a leginkább illeszkednek. Így a jujitsunak számos arca van, alkalmazkodva az adott földrajzi terület vagy dojo sajátosságaihoz. Ezek után talán nem meglepő, hogy számos harcművészet ősének is tekinthető a stílus. A legtöbb japán stílus alapító haladó szintű jujitsu gyakorló is volt, ilyenen például a Wado ryu karate, Judo, Aikido is.
A jujitsu kialakulásának eredete a múlt homályába vész. Az eredetlegendája szerint természetesen közvetlenül az istenektől származik. A legenda szerint Kajima és Kadori arra használta fel a Jujitsu ősét, hogy megfenyítse a Japán keleti tartományába betelepedett lakókat. Egy másik legenda szerint 525-ben Buddhidharma (indiai szerzetes) a kínai Shaolin kolostorba utazott ahol megtanulva a kínai harcművészeteket ötvözve saját tudásával kialakított egy új harci rendszert. Ez Japánba átkerülve segítette a jujitsu tovább fejődését. Ebből is látszik, hogy története a Japán írott történelem előtt kezdődött és számos változáson keresztül ment át az idők folyamán, aranykorát mégis a feudális japán korszakban élte, ahol elengedhetetlen volt a túléléshez a csatatéren a jujitsu ryuk minél átfogóbb ismerete.
A mai korban a Jujitsu számos területen megállja a helyét és fejlődik. Amint már említettük közelharc képzési rendszerek alapját képezi hadseregekben, rendvédelmi szervekben. Emellett számos versenyszabály rendszerben kipróbálhatja magát egy jujitsu harcos. Ezen kívül pedig hatékony önvédelmi képzés bárki számára. A jujitsu története ma is folytatódik, mint egy be nem fejezett könyv.
Milyen értékeket képvisel a Jujitsu?
A konfliktusos és küzdelmi helyzetek gyakorlásával levezeti az agressziót, segít kezelni a stresszt. Növeli a magabiztosságot, önfegyelemre nevel, erkölcsi tartást ad. Megköveteli a szorgalmas, pontos és kitartó munkát illetve remek célkitűzéseket ad. A hatékony önvédelem által segít megvédeni magunkat, családunkat és értékeinket.
Még ne hagyd el az oldalt!
Ne maradj le a lehetőségről, hogy te is a Mecsek Jujitsu Klub tagja legyél!
Töltsd ki a jelentkezési űrlapot, és lépj be a harcművészetek világába!
Tanulj önvédelmet, növeld az önbizalmad és formáld az életed!