Küzdőjátékok a harcművészetekben

Bánkövi Máté

2018. júl 15.

A küzdőjátékokban az egymás elleni barátságos küzdelem a cél, jól definiált célok elérése teszi kontrollálttá a feladatokat. A különböző küzdelmi, harci játékok minden korosztályban rendkívül kedvelt gyakorlatok. Kiemelkedő személyiségfejlesztő hatásuk, remek talaj az egyéni képességek kibontakozására, és a pszichomotoros fejlesztő hatással rendelkeznek. A tanulók magabiztossá és határozottá válnak a rendszeres játék hatására. A kontrollált körülmények segítik a sportszerűség kialakulását, az önkontroll fejlődését, az agresszió kezelést és a konfliktuskezelés elsajátítását. Edzéseinken minden korosztály számára tartogatunk a korának és képességeinek megfelelő küzdelmi játékot. A mai bejegyzésünkben a teljesség igénye nélkül ezek közül mutatunk be néhányat.

küzdelmi játékok

Érintéses játékok: A küzdők egymással szemben, érintőtávolságban állnak fel. A feladat meghatározott időn belül minél többször az ellenfél bármelyik vállának megérintése. Bármely irányban megengedett az elmozgás egy adott területen belül. A játék játszható a has érintésével, vagy a láb térd alatti területének érintésével is.

Húzd ki a csuklóját: Az ellenfelek itt egymással szemben fekvőtámaszban helyezkednek el. A cél az ellenfél hasra kényszerítése a csuklójának kihúzásával.

Birkózás ülésben: Az ellenfelek török vagy japánülésben helyezkednek egymással szemben. a cél a másik földre vitele, húzással, tolással, különböző speciális harcművészeti elemekkel.

Egyensúly játék: Az ellenfelek egy lábon állva egymás kezeit megfogva próbálják a másikat a lábuk letételére kényszerítse. Megengedett a kezek húzása, tolása, szökkenések közbeiktatása is.

Felülkerülés: Itt az egyik fél hátrányos helyzetből indul. Térdelőtámaszban helyezkedik el, ellenfele megpróbálja a meghatározott ideig, ebben az előnytelen helyzetben tartani. A cél a lent lévő félnek az időkereten belül megfordítani a helyzetet és a másik fölé kerülni.

Mögé kerülés: Ez a játék összekapaszkodásból indul. A cél a másik háta mögé kerülni az adott időkereten belül a lehető legtöbbször és megakadályozni az ellenfél hasonló törekvésit.

Sapkajáték

A küzdelmi játékok az egyik legizgalmasabb elemei egy jó edzésnek. Egy kis sapkajáték gyakorlás.

Közzétette: Mecsek Harcművészeti Iskola – 2018. június 28., csütörtök

Sapkajátékok: A cél az ellenfél sapkájának megszerzése és a sajátunk megőrzése. A feladat célja a fejvédelem elsajátítása és az ellenfél védelmén való áthatolás elsajátítása.

Edzéseinken a küzdőjátékok széles skálájával találkozhatsz, mely felkészít a gyakorlóküzdelmekre és a valós küzdelmekre is. Próbáld ki őket a szőnyegen!

bankovi_mate_instruktor

Írta: Bánkövi Máté

Máté a Mecsek Harcművészeti Iskola vezető instruktora. Célja egy olyan dojo létrehozása, amely visszatér a harcművészetek gyökereihez és a tudást helyezi előtérbe szemben a ranglétrán való minél gyorsabb végigfutással. A harcművészetek oktatásán túl folyamatosan fejleszti a tudását több különböző instruktor keze alatt. Így garantálva, hogy edzései színvonala töretlenül fejlődik a jövőben is. Eddig elért fokozatai: Seibukan Jujutsu 5. dan, Enshin Itto Ryu Battojutsu 3. dan, Bujinkan Budo Taijutsu 2. dan

Hasonló tartalmak:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük