A bivalyhajtás 10 képe a Zen hagyomány egyik leghíresebb történet, mely a bika megszelídítésének tíz lépését mutatja be. A történet egyaránt gyökerezik a taoizmusban és a legkorábbi buddhai hagyományban. A zen lényegét a 10 kép tanulmányozása által érthetjük meg. A képsorozat a gyakorlati megvalósulás fázisait mutatja be. A történet tanulmányozása a harcművészetek filozófiájának mélyebb megértésében is segítséget nyújt. A történet első felét ebben a bejegyzésben találhatjátok meg.
6, Együtt hazafelé
„Magasan megülöm a bikát és
Lustán hazafelé indulunk.
Furulyám szava az égnek feszül
S az alkony izzásában veszik el.
Minden ütem és minden hang végső
Jelentéssel telik meg. Amikor
Az egy összhangban mozog a sokkal,
Minden csak szófecsérlésnek tűnik.”
„A küzdelemnek vége, nincs már értelme, el kell fogadjam mindazt, amit nyertem, mindazt, amit vesztettem. A favágók falusi dallamait dúdolgatom, egyszerű vidéki társaság dalait éneklem. Magam nyergeltem fel, a bika hátáról nézem a világot és a világ dolgait. Még ha hívnák, sem kapná még a fejét sem föl. Csábíthatja bárki, nem tarthatja már vissza”.
7, A bika után: magam
„A bikán ülve, újra elérjük
Az otthonos hegyvidéket.
Nincs bika és gazda külön,
Nyugodtak vagyunk. Noha
A nap magasan jár fenn az égen,
Egy álmot álmodom. Ostorom és
A pányva porosan lóg a falon,
Egy zsúpfedeles kunyhóban lakom.”
„A dolgok egyesültek (önmagukkal), így a bika jelkép már. Ha már tudjuk, hogy mire van szükségünk, akkor már nincs szükség a hálóra, a hurokra, csak a hal vagy a nyúl kell. Olyan ez, mint amikor az arany elválik a szeméttől vagy a hold süt ki a felhők közül. Egyetlen fénysugár is felderítheti és beragyoghatja még a teremtés előtti napokat is”
8, Bika és a gazda sincs már
„Mi az ostor? Mi a pányva? És mik
A bikával együtt? Önmagában
Ez mind üres! Az ég kék fölöttem
Mindenütt. Mond ez nekünk valamit?
Hogyan őrizhetnénk a hópelyhet
Nyáron egy forró kemencében?
Menj oda és kövesd mesteredet,
S mestered mestereinek nyomát”
„Minden eltűnik, az ökör az Én , ostor, kötél, személy és bika beleolvadnak a Semmibe. Ez az ég olyan végtelen semmilyen küldetés nem tudja bepiszkítani, Kövezsd a mesterek útját.
Megszűnt a zavarodottság, és csak a nyugalom maradt maga. Még a szentség állapota sem fontos. Nem vesztegetem az időmet sem ott ahol van Buddha, sem ott, ahol nincs, inkább továbbmegyek. Ahol nincs kettős (alanyi és tárgyi) forma, ott még az ezerszemű sem talál kibúvót. Bárki szentsége, még, ha madarak is szórják fel előtte az utat virágszirmokkal, csak bohózat”
9, Vissza a forráshoz
„Visszatérve kezdethez, forráshoz
– Mi haszna volt törni, eltörődni?
Jobb lett volna vakon és süketen,
A pillanatból el sem indulni!
Mélyen belső otthonomban nincsen
Sem tárgy, sem semmi, sem egy külvilág!
Folyók folynak előre maguktól,
A virágok bíborra váltanak…”
„Kezdettől fogva tiszta és érintetlen voltam, szenny nem szennyezett. Nyugodtan figyelem, miként épülnek és enyésznek a dolgok formái, miközben jómagam a kötetlen és mozdíthatatlan nyugalomban időzöm. Ha nem azonosítom magam ezekkel a varázslatos átalakulásokkal, akkor mit kezdjek a mesterkélt önfegyelemmel? A folyó víz kék, a tornyosuló hegyek zöldek. Ülök magamban és azt vizsgálom, miként viselik a dolgok a változást.”
10, A világban
„Fedetlen mellel és mezítláb
Vetem magam az emberek közé.
Csupa maszat és mocsok mindenem,
De arcom széles vigyorra nyílik,
Nincs szükség az életelixírre,
Halhatatlanok, tanítványaik:
Hagyjátok – hagyom, hogy a száraz fa
Újra a világra nyissa virágát…”
„Szerény kunyhóm ajtaja zárva, és a legbölcsebb sem ismeri fel. Nincs tekintet, amely belső életemet kifürkészné. A magam útját járom, anélkül, hogy bárki nyomát követném. Boros üvegemmel kimegyek a piacra, majd egy botra támaszkodva térek vissza. Borkimérőkhöz és mészárosokhoz csapódom – mind megtérnek Buddhához”