A bivalyhajtás 10 képe a Zen hagyomány egyik leghíresebb történet, mely a bika megszelídítésének tíz lépését mutatja be. A történet egyaránt gyökerezik a taoizmusban és a legkorábbi buddhai hagyományban. A zen lényegét a 10 kép tanulmányozása által érthetjük meg. A képsorozat a gyakorlati megvalósulás fázisait mutatja be. A történet tanulmányozása a harcművészetek filozófiájának mélyebb megértésében is segítséget nyújt. A történet első felét ebben a bejegyzésben találhatjátok meg.

6, Együtt hazafelé

Együtt hazafelé

“Magasan megülöm a bikát és
Lustán hazafelé indulunk.
Furulyám szava az égnek feszül
S az alkony izzásában veszik el.
Minden ütem és minden hang végső
Jelentéssel telik meg. Amikor
Az egy összhangban mozog a sokkal,
Minden csak szófecsérlésnek tűnik.”

“A küzdelemnek vége, nincs már értelme, el kell fogadjam mindazt, amit nyertem, mindazt, amit vesztettem. A favágók falusi dallamait dúdolgatom, egyszerű vidéki társaság dalait éneklem. Magam nyergeltem fel, a bika hátáról nézem a világot és a világ dolgait. Még ha hívnák, sem kapná még a fejét sem föl. Csábíthatja bárki, nem tarthatja már vissza”.

7, A bika után: magam

A bika után: magam

“A bikán ülve, újra elérjük
Az otthonos hegyvidéket.
Nincs bika és gazda külön,
Nyugodtak vagyunk. Noha
A nap magasan jár fenn az égen,
Egy álmot álmodom. Ostorom és
A pányva porosan lóg a falon,
Egy zsúpfedeles kunyhóban lakom.”

“A dolgok egyesültek (önmagukkal), így a bika jelkép már. Ha már tudjuk, hogy mire van szükségünk, akkor már nincs szükség a hálóra, a hurokra, csak a hal vagy a nyúl kell. Olyan ez, mint amikor az arany elválik a szeméttől vagy a hold süt ki a felhők közül. Egyetlen fénysugár is felderítheti és beragyoghatja még a teremtés előtti napokat is”

8, Bika és a gazda sincs már

Bika és gazda sincs már

“Mi az ostor? Mi a pányva? És mik
A bikával együtt? Önmagában
Ez mind üres! Az ég kék fölöttem
Mindenütt. Mond ez nekünk valamit?
Hogyan őrizhetnénk a hópelyhet
Nyáron egy forró kemencében?
Menj oda és kövesd mesteredet,
S mestered mestereinek nyomát”

“Minden eltűnik, az ökör az Én , ostor, kötél, személy és bika beleolvadnak a Semmibe. Ez az ég olyan végtelen semmilyen küldetés nem tudja bepiszkítani, Kövezsd a mesterek útját.
Megszűnt a zavarodottság, és csak a nyugalom maradt maga. Még a szentség állapota sem fontos. Nem vesztegetem az időmet sem ott ahol van Buddha, sem ott, ahol nincs, inkább továbbmegyek
. Ahol nincs kettős (alanyi és tárgyi) forma, ott még az ezerszemű sem talál kibúvót. Bárki szentsége, még, ha madarak is szórják fel előtte az utat virágszirmokkal, csak bohózat”

9, Vissza a forráshoz

Vissza a forráshoz

“Visszatérve kezdethez, forráshoz
– Mi haszna volt törni, eltörődni?
Jobb lett volna vakon és süketen,
A pillanatból el sem indulni!
Mélyen belső otthonomban nincsen
Sem tárgy, sem semmi, sem egy külvilág!
Folyók folynak előre maguktól,
A virágok bíborra váltanak…”

“Kezdettől fogva tiszta és érintetlen voltam, szenny nem szennyezett. Nyugodtan figyelem, miként épülnek és enyésznek a dolgok formái, miközben jómagam a kötetlen és mozdíthatatlan nyugalomban időzöm. Ha nem azonosítom magam ezekkel a varázslatos átalakulásokkal, akkor mit kezdjek a mesterkélt önfegyelemmel? A folyó víz kék, a tornyosuló hegyek zöldek. Ülök magamban és azt vizsgálom, miként viselik a dolgok a változást.”

10, A világbanA világban

“Fedetlen mellel és mezítláb
Vetem magam az emberek közé.
Csupa maszat és mocsok mindenem,
De arcom széles vigyorra nyílik,
Nincs szükség az életelixírre,
Halhatatlanok, tanítványaik:
Hagyjátok – hagyom, hogy a száraz fa
Újra a világra nyissa virágát…”

“Szerény kunyhóm ajtaja zárva, és a legbölcsebb sem ismeri fel. Nincs tekintet, amely belső életemet kifürkészné. A magam útját járom, anélkül, hogy bárki nyomát követném. Boros üvegemmel kimegyek a piacra, majd egy botra támaszkodva térek vissza. Borkimérőkhöz és mészárosokhoz csapódom – mind megtérnek Buddhához”