A bivalyhajtás 10 képe a Zen hagyomány egyik leghíresebb történet, mely a bika megszelídítésének tíz lépését mutatja be. A történet egyaránt gyökerezik a taoizmusban és a legkorábbi buddhai hagyományban. A zen lényegét a 10 kép tanulmányozása által érthetjük meg. A képsorozat a gyakorlati megvalósulás fázisait mutatja be. A történet tanulmányozása a harcművészetek filozófiájának mélyebb megértésében is segítséget nyújt. Mai és következő cikkünk ezt a 10 képet és a hozzájuk született verseket és magyarázó szövegeket mutatja be Végh József fordításában.

1, A bika keresése

“Tévképek gyomait hajtom félre:
A bikát keresem a vadonban –
Duzzadt patakon, hegyi ösvényen
Át egyre távolabbra jutottam.
Erőm fogytán, kétségbe esetten:
Látom nincs már, hol keresnem. Talán
A szél magányos zúgása felel:
Vagy kabóca dalol egy juharfán!”

“A bika soha el sem ment. Így miért kell egyáltalán keresni? Lényünk legbelsejétől eltávolodtunk, leválasztottuk magunkat, ezért nem találjuk vele (a bikával) a kapcsolatot. Elveszett, mert mi megtévesztett érzékeink letérítettek az útról. Az otthon egyre távolodik, a keresztutak és átjárók csak összébb kuszálnak. A szerzés vágya és a veszteségtől való félelem tűzként égetnek, a jó és rossz képzetének a ketrecébe zárnak”.

2, A nyomára lelek

“A folyó partján, és a fák között:
Nyomok vezetnek keresztül-kasul
A vadonban, s a bozótos mögött
Éppen most láttam meg az elvadult
Állat szemét. Utunk a hegyekbe vezet,
Olyan messzire, hogy orrunk majdnem
Az eget veri; ám a nyom meleg
Marad, nem szökhet előlem! Már nem! “

“A bika nyomára leltem. Buddha beszédeinek és a róluk való gondolkodás segítségével megértettem valamit, és megtaláltam a nyomokat. Felismertem, hogy a dolgok akármilyen sokfélék is, végső soron egy tőről fakadnak, és a tárgyi (objektív) világ az én tükrében látszik. Ebből a nézőpontból még nem tudom megkülönböztetni a jót és a rosszat, tudatomban még kavarog az igaz és a hamis. Mint ahogyan még nem léptem át a kaput, de már látom a túlnan kezdődő nyomokat”.

3, Meglátom a bikát

“Hallgasd, a fülemüle énekét!
Egy ág hegyéről dalol, csattog, ahol a
Meleg napsugár, hűsítő szellő,
Játszik. Zöld fűzfák a parton.
Ott van! Ott van! Ott van!
Többé már nem bújhat el előlem!
Festő ecsetjére kívánkozik
Tartása, felséges öklelése.”

“A hangokon átvágva megtalálom az utat: s mert minden érzékem együtt, összhangban dolgozik, belelátok a dolgok eredetébe. Minden tevékenységem azonnal meg is mutatkozik a világban. Ám olyan ez, mint a só a vízben, vagy az enyv a tusban (- feloldódik), Amikor a szem a valóságnak megfelelően azt látja, ami van, akkor nem találhat mást, mint magát”.

4, Megragadom a bikát

“Mindent, de mindent beleadok és
Megragadom a bikát pányvával.
Micsoda izom- s akaraterő!
Túl makacs ahhoz, hogy elengedjem
Egyszer csak felszegi a fejét, és
Felindul, s a hegyi legelőkön
Akar ködbe és felhőbe bújni,
Majd szakadék mélyén megpihenni.”

“Miután sokáig bolyongott a vadonba veszve, végre megtaláltam, és végre a kezem ügyébe került. A külvilág elhatalmasodó nyomásának tudható be, hogy a megtalált bika milyen nehezen vezethető. Folyton édes fűre vágyik, vad természete még szilaj, nem engedi, hogy betörjék. Ha teljesen be akarom törni, akaratomnak alávetni, akkor úgy tűnik, ostorommal is meg kell csapkodnom”.

5, A bika megszeledítése

“Kötőfék s ostor egy pillanatra
Sem engedi szabadon, majd lassan,
Óvatosan vezetem: a világ
Porában-sarában el ne vétse
Az utat. A jól tartott és nevelt
Bika tiszta lesz, kezes és szelíd.
Béklyó, kötőfék és zabla nélkül
Követi gazdáját, ahogyan kell.”

“Ha megszületik, attól kezdve egyik gondolatot követi a másikat. Így, a megvilágosodás fényében, a gondolatok végtelen sora derül fel – válik valóra. A tévedések pedig a zavarodottságukban önmagukat tévesztik meg (maradnak benne, ugyanakkor ők is tartják fenn)! Az észlelt világ nem azért nyomaszt, mert az észlelés tárgya, hanem mert az észlelő csapja be vele önmagát.
Tarts, ne engedd el az orrkarikát, ne hagyd magad a hajlamaidtól vezettetni”!