Mai bejegyzésünk a Heiho Shoshin No Tebikigusa második részét foglalja össze röviden. Bejegyzésünk, mely az első rész alapján készül itt érhető el. A második rész a haladó tanulóknak nyújt ismereteket és központi eleme a tudat és a harcművészetek kapcsolata.

A szerző figyelmeztet, hogy amit gyakorlunk az nem tudomány, hanem harcművészet. Meng Cét idézve hiába a tudás, a bölcsesség, ha az alkalom nem nekünk kedvez, semmi sem lesz belőle. Hiába van földünk és szerszámunk is, ha az időjárás nem megfelelő, alig lesz termésünk. Az idő és az alkalom nem téveszthető szem elől, erről a harcművészetekben sem feledkezhetünk meg. Ezzel együtt a szerző szerint csak ezen keresztül láthatjuk át az adott harcművészet működését, ami elvezet minket a végső megértéshez.

A Tegikibusa érdekessége, hogy a japán eszmetörténetre ható három nagy diszciplína a buddhizmus, a konfucianizmus és a sintoizmus tanításai egyforma súllyal szerepelnek. Gyakran az egyik tanítás alapján felvázolt képet magyaráz meg a másik tanítás példázatával. A mű ezen részre a helyes hitre igyekszik tanítani a korabeli Japán gyakorlókat. Ezen rész zárógondolata azonban, minden mai gyakorló számára fontos: Hiába tanul valaki sokat könyvekből, ha nem gyakorol, nem tudja kifejleszteni azt a képességét. hogy kordában tartsa tudását, s így a győzelem is kérdéses lesz.

tudat

A mű innentől a küzdelem gyakorlatának problémáit tárgyalja. A “hazugság” és az “igazság” kapcsolatát a küzdelem döntő problémájának tekinti.

” A harcművészetben azt tanítják, hogy az ellenfél hazugságát a saját igazságommal győzöm le, a saját hazugságomat pedig igazságnak látatom, így a hazugságom győz az ellenfél igazsága felett”

Ezen gondolatok összecsengnek a japán harcművészeti szakirodalom gondolataival, a Heiho kadensho az alábbi módon ír erről:

“A megtévesztés a harcművészet alapja, fontos módszere. Ha ügyesen alkalmazzák, a segítségével mindig meglátjuk az igazságot. Persze hiába ismerjük, hogy van ilyen módszer, attól még nem fogjuk tudni használni is. Ha a mi stílusunk ezen technikáját helyesen alkalmazzák, az ellenfél vele fog mozdulni, ha pedig ezt teszi, legyőzzük őt. Ha nem mozdul meg, és ezt időben észrevesszük, valami más technika alkalmazható, vagyis akár mozdul, akár nem, végül úgyis meg fogjuk mozdítani.”

Minden harcművészet a tudaton alapul, a klasszikus gondolat szerint: ezer technikát is csinálhatsz, ha azokban nincs élő tudat, a láb és a kéz nem mozdul. Ha van is bennük tudat, modorosan lesznek, s a tudat abban is megtorpan. Úgy kell életre kelteni a tudatosságot, hogy az ne torpanjon meg.

Takuan Soho, az Értekezés a rendíthetetlen bölcsesség lényegéről című művében így ír a tudat megtorpanásáról:

“A helyes tudat olyan, mint a víz, amely sehol sem állapodik meg, a tévelygő tudat pedig a jéghez hasonlatos, amelyben sem kezünket, sem arcunkat nem tudjuk megmosni. Ha a jég megolvad, víz lesz belőle, mely mindenhova szabadon áramlik, s kezünket, lábunkat, bármit megmoshatunk benne. Mikor a tudat egy ponton megtorpan s ott időzik, akkor használhatatlanná válik, úgy, ahogyan a jeget sem használhatjuk kezünk vagy lábunk megmosására. Ha a tudatot megolvasztjuk s úgy használjuk, mint a vizet, feltöltve vele az egész testet, ahová akarjuk, el tudjuk küldeni, s használható lesz. Ez az, amit helyes szellemnek neveznek.”

A tudatosság, a technikában megszülető tudat a harcművészet lényegéhez tartozik. A szerző kiemeli, hogy a tudati kiválóság képes kiváltani a testi adottságokban megnyilvánuló hátrányokat, mert bár vannak erős és gyenge emberek, a gondolkodásban és az elszántságban nincs köztük különbség. Őszinte szándékkal, elszántsággal és a megfelelő tanárral bárki eljuthat a harcművészet végső pontjáig.

A szerző szerint a tanulás, a fáradhatatlan edzés minden a harcművészetekben. példaként egy híres hőst említ, aki vasból készült pajzsot használt, ami ha a kezében volt, ezer íjász lőhetett rá, akkor sem esett baja. Úgy kell edzeni, hogy az edzés ezzé a vaspajzzsá váljon.

A szerző Hisayori mestere Hisakatsu így vélekedett a harcművészetek helyes gyakorlásáról: Az igazi harcos fejében hűség és kötelesség van, két kezében az őszinteség és a gyermeki szeretet, karjait páncélként az emberiesség és a tisztelet bölcsessége védi, pajzsként az edzést markolja, vára pedig a fáradtságot nem ismerő, önfejlesztő gyakorlás.

Forrásanyag: http://www.konfuciuszintezet.hu/letoltesek/tkt/tkt_2009-1/pdf/08-Szabo_06-02.pdf