Az 1830 körül Takenouchi Gamonta Hisayori által íródott Heiho Shoshin No Tebikigusa, mely a Takenobouchi-ryu fontos forrásanyagának tekintendő az alábbi gondolatokat fogalmaza meg a harcművészetekben elérhető fejlődés útjáról.

„Olyan ember van, aki az alapok elsajátítása után a technikák magas fokáig jutott, de olyan aki az alapokat el nem nyerve mesterré vált, mindez idáig nem bukkant fel.”

A műben Hisayori a harcművészeti stílusok lényegének egységessége mellett tör lándzsát. Számos stílus létezik bár, de mindegyik lényege, hogy a „sekélytől, a mély felé halad”. A szerző szerint nincsenek elérhetetlen célok, a gyakorlás és a kitartás meghozza a gyümölcsét. Nem számít ki milyen előnyökkel és hátrányokkal indul. Kitartással a gyenge emberek is sok mindenre képessé válhatnak.

harcművészetekben

„Ha a gyenge ember akkor hegyet lát, amelynek csúcsa az égig ér, arra gondol, mikor lesz ő képes arra felmászni és elcsügged, pedig nem ez a helyzet. Például, ha egész Japánt akarjuk is bejárni, száz vagy ezer ri is csak lépésenként tehető meg. Ennek megfelelően mit sem számít, hogy két rit, ötöt, vagy hetet akarunk menni, könnyed lélekkel lépdelni kell csak.”

Hisayori műve volt az első Japán harcművészeti forrás, amely a tanulók lelkesedését igyekszik fenntartani. A korábbi időkben a hadviselés mindennapi dolog volt a japán szamurájok életében, így nem volt szükség a tanulási vágy táplálására. A mű a békésebb időkben született, ahol a harci tudás már nem volt olyan mértékű létszükséglet, mint korábban. A szerző a következő szerint érvel; az emberek testalkata különbözik, ahogy tudatuk ereje is. Emiatt a fejlődés sebessége is egyénenként eltérő. Emiatt nem szabad aggódni, hiszen, ha egy szilvafa egy jónyit nő egy év alatt, az nem sok, de ha kámforfa egy hüvelyknyit, az nagyon is szép teljesítmény. Valószínűsíthetően nem véletlenül a jujutsu oktatásban vetődött fel először ez a gondolat. Hiszen nagy szerepet kap benne a test – test elleni küzdelem, a pusztakezes harc, melyben a testi fölény kiegyenlítése jóval összetettebb és hosszabb feladat, mint a fegyveres harcmodorokban.

A mű egyik fő gondolata , hogy kitartó gyakorlással mindenki eredményt érhet el, a gyakorlásban azonban sietni is nagy hiba. Ahogy a természetben is vannak évszakok, úgy a tanulás során is megvan mindennek a maga ideje, nem számít menyire tehetséges valaki. Csodálatos fejlődés csak kitartó gyakorlással érhető el.

A harcművészeti edzések során többször találkoztam azzal a helyzettel, hogy az érdeklődök jelentős része úgy érzi késő már elkezdeni. Ezt az érvelést hallottam már 18, 30, 40 vagy 50 feletti embertől is. Bármilyen mozgásba is kezdünk megfelelő tudatossággal nem tudjuk túl későn elkezdeni. A kitartó gyakorlás meg fogja hozni a fejlődést, persze minél idősebb az ember annál türelmesebbnek kell lenni, illetve nem szabad a fiatalkori teljesítményéhez mérnie önmagát. Számos kutatás bizonyítja, hogy a rendszeres mozgásból bármely korban lehet profitálni. A kezdő bármilyen korban is kezdi el a harcművészetek kezdő szinten fogja űzni, a fejlődés fiatal korban lehet gyorsabb, de a kitartó munka hosszú távon még az is lehet, hogy az idősebb korosztály számár fogja billenteni a mérleg nyelvét.

Ha tisztábban vagy az előnyeiddel és a hátrányaiddal, gyakorlásod és fejlődésed egyénre szabottan tud haladni. Az út során a hátrányokat gyakran előnnyé tudjuk fordítani, tulajdonképpen csak nézőpont kérdése. Például egy az átlagnál gyengébb fizikumú ember, nyilvánvalóan hátrányként fogja megélni a fittségi szintjét, ha azonban kellően kitartó, sok energiát fektet majd a fizikai felkészülésre és 1-2 év alatt az átlag fölé fejlődhet a kondíció területén. Ha úgy érzed kipróbálnád magad edzéseinken, várunk szeretettel a szőnyegen!